Gasztro Túra

Harapó MókusPosted by admin on február 23rd, 2011

Na kérem szépen, már megint eltévedtem az időspirálon, így a január 6-án esedékes, idei első gasztrohelyszínünkről csak most tudok beszámolni. Éreztem is, hogy zavar van az erőben, és hogy baj van az egyensúllyal. De csak eddig. Most pótolom ezt a súlyos hiányosságot.

Az úgy volt, hogy kedvünk szottyant egy kis magyarosra. A Harapó Mókust meg már ajánlották innen is, onnan is. Így hát felkerestük. Jól el van rejtve az óbudai panelrengetegben, na de van ám nekünk paneltapasztalatunk, sitty-sutty odataláltunk.

Ebédidőben érkeztünk, tele volt a hely menüfogyasztókkal, egy pici asztal volt csak szabad, oda lesuttyantunk.

Menet közben akartam pénzt kivenni az automatából, de nem találtunk ilyen gépet, meg marha hideg is volt, keresgéljen a fene, így hát reménykedtünk, hogy lehet majd kártyával fizetni.

Mint később kiderült, reménykedésünk hiábavalónak bizonyult, így első dolgunk az volt, hogy csekély készpénzkészletünket felmértük, és annak fényében rendeltünk. Ám az is kiderült, hogy nem is csináltuk rosszul, mert egy-egy búzasör is simán belefért a keretbe.

Lássuk a menüt. Renci: Csirkemell steak – A kicsontozott csirkemellet nem klopfoljuk vékonyra, vaslapon alaposan átsütjük, magos zöldfűszeres salátával, pácolt sajtokkal, steakburgonyával tálaljuk.

Jómagam pedig Harcsapaprikást fogyasztottam juhtúrós sztrapacskával

Abszolút meg voltunk elégedve a színvonallal, mind a kiszolgálás, mind a minőség terén. Egy pici hibapont a kártyás fizetés hiánya.

Ferdinand Monarchia Cseh SörházPosted by admin on február 22nd, 2011

Ilyen nevű létesítmények is vannak.

És mivel újra erőt vett rajtunk a knédli-láz, és mivel fővárosunk még mindig nincs túlzsúfolva szlovák étteremmel (azt az egyet meg már köszi, próbáltuk), hirtelen ötlettől vezérelve kerestünk egy cseh nemzetiségűt. Na olyat persze rögtön találtunk.

És láss csodát, épp az aznapi (tegnapi) menüben volt knédli! Rövid egyeztetés után felpattantunk a kisföldalattira, és meg sem álltunk a Szív utcáig.

Nem igazán értettük a hely névadásának mikéntjét és miértjét, de ha már ott voltunk, legeltettük a szemünket az italos pult homlokzatán pajkosan sorba rendezett üres Becherovkás üvegeken, az ablakpárkányokon takaros üvegedényekben sorakozó Gyermelyi tésztakülönlegességeken, és az étterem közepén helyet foglaló gigantikus méretű Kisvakondon, valamint a plafonról lelógó egyéb plüss hírességeken, nevezetesen a Rumcájsz családon, Bob és Bobeken, Speibl és Hurvineken, Moha és Páfrányon, valamint Kisvakond játszótársain.

Tea (egészségügyi okokból) és sör (szintén eü.) rendelése után előadtuk jövetelünk célját, a beszédhibás és rezignált pincér bácsi pedig hamarosan hozta a hagymalevest, rögtön utána a gyomorbarát méretű knédlit (köszönő viszonyban nem volt párkányi testvérével), majd a desszertet. Három fogás, 790 forint. Itt legalább kicsit spórolhattunk.

Megállapítottuk, hogy jó dolog az az esztergom-párkányi túra, és ha jönnek a jó idők, felelevenítjük ezt a szép szokást.

Ebéd után kávé az Andrássy úti Costában, kényelmes fotelben, Angry Birdöt próbálgatva, pihengetve. A kávé drágább volt, mint a menü. Szóval, tudunk élni.

BulgáriaPosted by admin on február 22nd, 2011

Na ez egy érdekes történet. Hosszas töprengés után valahogy beugrott a sopszka saláta. Nosza, keressünk egy bolgár éttermet! Kerestem. És őszinte meglepetésemre, találtam is.

Egy napos, szeles februári napon kivillamosoztunk hát a kies Ferencvárosba, ahol rövid kis kitérő (rossz irányba indultunk), néhány kórház és gyerekrendelő után megtaláltuk a Carevec éttermet. Illetve találtunk egy szállodát, ahol az étterem táblája is kint volt. Miután hasztalan nyitogattam egy bezárt ajtót, a szállodából épp kifelé haladó fehér köpenyes doktor azonnal átlátta, mi járatban is vagyunk, és egy gáláns mozdulattal jelezte, hogy menjünk csak be a szállodába, ott megtaláljuk, amit keresünk.

És lőn. Az üresen ásító recepciótól jobbra fordulva rögtön bele is ütköztünk a célpontba. A hely egy kétcsillagos szálloda étterme volt, annak minden jellegzetességével és jellegtelenségével.

Nem volt nagy tömeg, négyen-öten üldögélhettek egy asztalnál, szemmel láthatóan bolgár sportolók. Ezt egyrészt jó jelnek is vélhettük (ha már ők is ott esznek, akkor mi baj lehet), másrészt meg nem (hátha csak ott laknak a szállodában, és nincs más választásuk). De ha már ott voltunk, bátran leültünk egy asztalhoz, a legjobb helyre, félúton a konyha és a kijárat között. 🙂

Sajnos amit előzőleg kinéztünk az étlapról, nem volt a konyhán, így mindketten siscsét (saslik) rendeltünk. Én krumplival, Renci rizzsel. Meg sört. Ja, én természetesen sopszkát is. Az legalább tényleg volt.

Amíg az étel megérkezett, a Travel tévé adását élvezhettük, ami – dicséret következik – kifejezetten illett a hely szelleméhez, épp szállodákat mutattak be a világ néhány pontján, Isztambulról is volt szó, ami ráadásul nincs is nagyon messze Bulgáriától.

A szakács nem kapkodta el a dolgot, de ezért később hálásak is voltunk neki, mert tényleg ízletes volt az ebéd. Ugyan Renci krumplit kapott rizs helyett, és ezt szóvá is tette (meg is kapta a rizst, az viszont nem nyerte el a tetszését – lehet, hogy a srác nem véletlenül nem hozta ki neki elsőre), ezért a pincérünk háromszor kért elnézést, ami egy kicsit több volt a kelleténél, de értékeltük, hogy nem a száját húzta, hanem érzékeltette, hogy mi vagyunk a vendégek. Jó pont.

Akkora volt az adag, hogy eszünkbe se jutott desszertet kérni. Szépen kihörpintettük söreinket, kinyomoztuk az illemhelyet – egy rövid túra után a recepció mögött meg is találtuk -, majd kifizettük az egészen baráti számlát, és elégedetten távoztunk.

Norvég hal és fogorvosPosted by admin on február 22nd, 2011

Ez meg úgy alakult, hogy Renci fogszépészeti beavatkozásra volt hivatalos a Párizsi (Párisi) utcába, és hát előtte muszáj volt ugye valamit fogyasztani.

Ha meg már ott kóricáltunk a Váci utca környékén, eszünkbe is jutott, hogy a múlt nyáron a Nordsee nevű önkiszolgáló halkajáldában már haraptunk finomat. Nosza, irány észak.

A gyomrunk vezetett, nem a szemünk, így amit láttunk szépet, azt rögtön ki is kértük, majd amikor a pénztárhoz értünk, rádöbbentünk, hogy itt és most nem a tudatos fogyasztó szerepét alakítjuk. A kasszás lány közölte a végösszeget, én pedig halálra vált arccal (nem láttam magam kívülről, de az érzés olyan volt), reszelős hangon kérdeztem vissza: Négyezer?… Nem, hétezer!… Az a néhány százas, ami utána jött, már nem osztott, inkább szorzott.

Nosza, nem mindennap járunk fogorvoshoz, legyen! Együnk a belvárosban lazacot, heringet, makrélát, remuládé mártást! Így mulat egy magyar álláskereső!

Nem is hagytunk ott egy morzsát sem. Még a mellékelt citromgerezdeket is elszopogattuk.

Konklúzió: nincs. Ha csak az nem, hogy ne legyél hülye, ha a belvárosban jársz. 🙂

A kaja egyébként isteni volt, de hát az az ár/érték arány…

ZorbaszPosted by admin on február 22nd, 2011

Kicsit megkavartam a sorrendet, mert Itália előtt természetesen Hellászba is ellátogattunk, még november 17-én. Fent nevezett hely nincs nagyon eldugva, a Podmaniczky-Jókai sarkon terpeszkedik, és ha már ott van, be is mentünk jól.

Aztán úgy esett, hogy nem volt kedvünk szuvlakihoz vagy egyéb görög csodához (szerintem máskor tuti kipróbáljuk), hanem a mellékelt képen látható magos bundában hempergetett baromfit és a roston sült makrélát fogyasztottuk el. Semmi extra, se pro, se kontra.

De a hely nem rossz, szerintem ha kedvünk lesz valami igazi görögöt enni, még visszatérünk.